Minden ami Selena!

Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!


Számos egykori Disney-csillag tölti be idén a huszadik életévét, a csatorna pedig máris gondoskodik az utánpótlásról.

Őrségváltás a Disney-csatornán

A 2012-es esztendő igen fontos mérföldkő Selena GomezDemi Lovato és Miley Cyrus életében, hiszen mindhárman az idei esztendőben búcsúznak tinédzseréveiktől, és lépnek ki ezáltal a tinisztár státuszból.

A Disney-csatorna azonban nem rest az utánpótlásról gondoskodni, és tehetségkutató rendezvények és meghallgatások tömkelegén próbálja megtalálni a nézők jövőbeli új kedvenceit. Ismerkedjünk meg három ifjú tehetséggel, akik megpróbálnak a lányok nyomdokaiba lépni.


Stefanie Scott

A bájos szőke Stefanie Scott 1996-ban született Chicagóban, ám egy darabig Ausztráliában nevelkedett. Színészi karrierje kedvéért Los Angelesbe költözött, ami kifizetődőnek is bizonyult, hiszen 2008 óta szerepel tévésorozatokban és mozifilmekben egyaránt. 2011-ben megkapta a Zsenipalánták című sorozat főgonoszának, Lexinek a szerepét. A Disney egyik saját gyártású filmjében, a Bar/átokban is megfordult már, így nem véletlen, hogy meglehetősen népes rajongótáborral rendelkezik már az egyébként énekesi pályáját is egyengető lánynak.

Kelli Berglund

Ha annak idején egy szereposztó rendező másként nem dönt, Kellit ma már a Risza fel! egyik szereplőjeként ismerhetnénk. Kelli Berglund négy esztendős kora óta él a tánc bűvöletében, így amikor 14 évesen jelentkezett a sorozatba, táncos múltja miatt több fordulón keresztül toronymagas esélyesként volt nyilvántartva. A szerepről végül lecsúszott, ám megjegyezték a nevét, aztán felkérték a 2012. februárjában induló Lab Rats című vígjátéksorozat női főszerepére. A széria jelenleg a legnézettebb a Disney XD műsorkínálatában, és bár egyelőre a magyar premierről nincsenek információk, ha hozzánk is eljut a sorozat, Kelli biztosan nagy népszerűségre tesz majd szert.

Olivia Holt

Olivia Holt modellként, tornászként és pomponlányként aratta sikereit, mielőtt 2011-ben csatlakozott a Wasabi harcosokhoz a Harcra fel! című Disney XD-sorozatban. Bár karatézni nem tudott a meghallgatásokon, a szereposztóknak tetszett a karaktere és a hajlékonysága, ezért végül őt választották az állandó szereplőgárda egyetlen női tagjának. Olivia képességeivel nagyon elégedett lehet a stúdió, hiszen megbízták a Girl vs. Monster című saját gyártású produkció női főszerepével, amelyen az amerikai nézők ősszel láthatnak majd. Olivia ebben a filmben Skyler Lewist alakítja majd, aki szörnyekkel veszi fel a harcot.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 35
Tegnapi: 282
Heti: 426
Havi: 1 553
Össz.: 350 834

Látogatottság növelés
Oldal: Őrségváltás a Disneyn
Minden ami Selena! - © 2008 - 2024 - imadjukselenat.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »